Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Mintha nem létezne Afrika vagy Ázsia. Csak reménykedhet a Bilderberg-csoport, hogy ez utóbbi földrészen nem alakul hasonló klub, amelynek tagjai a meglepetés erejével vásárolnák be magukat mondjuk egy-egy nyugati gigaprojektbe vagy bankba.
„Ha végignézünk a meghívottak körén, olyan céglogókat láthatunk, mint Shell, OMV, Chrysler, Volvo, Airbus, Ryanair, Siemens. Nyilván lezajlik egy-két párbeszéd az ezeket a cégeket képviselő vezetők és a Deutsche Bank, az AXA vagy az Európai Központi Bank vezérigazgatói között. A politikusok itt járatlan másodhegedűsökké törpülnek. Ilyenformán a találkozó veszélyes gyúelegy, mert a pénzvilág képviselői elképzelhetetlen összegeket helyeznek ki ügyfeleikhez egy-egy ilyen alkalommal. Ahol az ügyfél nem a sarki takarékba betérő adós, hanem például az imént felsorolt cégek, akár országok.